178. Le Pen nagy napja

Ahogy várható volt, az önkormányzati választás első fordulója Marine Le Pen nagy napja lett. A francia sajtó meg a francia politikusok ritkán merészelnek valamit történelminek nevezni (a szocialisták 2011-es szenátusi győzelme volt talán az utolsó ilyen alkalom), de a Nemzeti Front tegnapi eredményét így minősítik. A kérdés, hogy miért.

Mit nyert konkrétan az FN?

A Nemzeti Front tényleg olyan jó eredményt ért el, mint még soha, legalábbis pozíciók és mandátumok tekintetében. Ez várható volt, hiszen a korábbiakkal összehasonlítva rengeteg jelöltjük volt, helyi beágyazottságuk láthatóan megerősödött és nyilvánvalóan “lejárták az országot”. A kemény munka mellett fontos tényezőnek bizonyult továbbá Marine Le Pen középre húzódó stratégiája, ami ugyan néha megakad, de azért alapvetően sikeresnek tűnik. A radikálisoknak a kilencvenes évek után várhatóan ismét lesznek polgármestereik – olyan is, aki már az első fordulóban bebiztosította a mandátumát (a polgármestert a közgyűlési többség választja, tehát a radikális polgármestereknek emiatt sem kell aggódniuk). MIntegy másfél tucatnyi városban várják a Front jelöltjei az élről a vasárnapi második fordulót (pl. Perpignan-ban, Avignon-ban). Aztán néhány szimbolikus eredményt is sikerült felmutatnia a Frontnak, Marseille-ben például a szocialistákat is megelőzve végeztek a második helyen. (Az efféle kellemetlen, szimbolikus eredmények miatt mondhatjuk többek között, hogy a szocialista párt csúnyán kikapott – pedig lehetne szimbolikus, komoly eredményekkel éppenséggel az ellentéte mellett is érvelni, elvégre Anne Hidalgo és Nathalie Kosciusko-Morizet párizsi csatájából várhatóan mégiscsak a szocialista jön ki győztesen.)

De mennyire nyert?

Félreértés ne essék, a Nemzeti Front nem nyerte meg ezt a választást. A Belügyminisztérium összesített adatai szerint a párt összesített országos eredménye 4,65%, vagyis nem éri el az 5%-ot, ami kevesebb, mint a 2012-es elnökválasztási eredmény harmada (érthetetlen módon 2012-ben nem volt ekkora a rémület). Ettől függetlenül számos városban meghaladta a párt eredménye a 10%-ot, és ezzel játékban maradtak a jelöltjei. Marine Le Pen vasárnapi tájékoztatása szerint mindenhol el is indulnak, ahol csak lehetséges. Ezekben az esetekben legtöbbször úgynevezett háromszögek jönnek létre, ami a közkézen forgó politikai bölcsesség szerint inkább a baloldalnak kedvez.

AZ UMP nem akar összefogni, hosszú távon nem is érdeke

A baloldal érzi is ezt, a szocialista párt például máris felhívást tett közzé a “republikánus összefogás” érdekében, gyakorlatilag visszalépést és lista-összeolvadást (fúziót) kérve és ígérve a legjobb pozícióban lévő mérsékelt listák / jelöltek javára. Az UMP azonban – ahogy várható volt – jelezte, hogy nem kér ebből, és a sem-sem elvét követi, vagyis mindenhol versenyben marad, sem a Nemzeti Frontnak, sem a szocialistáknak nem segít, senkivel nem köt szövetséget. Ez taktikailag nyilván nem kedvez az ellenzéki pártnak, de stratégiailag igen: hosszú távon nem lehet majd azzal vádolni, hogy összeborult a szélsőjobbal (a 2012-es elnökválasztás tapasztalatai, Sarkozy radikalizálódása után ez jelenleg fontos stratégiai célnak tűnik). Bónuszként a sem-sem elvével lehet a leghatékonyabb módon összetartani a bázist, ami rendkívül fontos a mostani sikere ellenére sem kiugróan népszerű UMP számára.

A szocialisták mobilizálnának

Francia viszonylatban alacsonynak számít a 60%-os részvétel, és a közkeletű értelmezés szerint rengeteg, a szocialistákban csalódott szavazó a lábával voksolt, vagyis otthon maradt. A baloldalnak tehát érdeke lenne a mobilizálás, és az UMP által elutasított republikánus összeborulás témája erre kiválóan alkamasnak is tűnik. A köztársasági értékrend védelme baloldali gyökerű gondolat, amely mindig rezonál a baloldal szavazói számára, merthogy a republikánus front nem friss taktikai ötlet a PS-től. Sokkal inkább stratégiai fegyver, amelyet időről időre be lehet vetni, ráadásul tulajdonképpen hitelesen is. Emlékezzünk 2002-re, és a kénytelen-kelletlen Chirac-ra szavazó szocialistákra! Ne felejtsük el, hogy a PS főtitkára (az UMP elnökével ellentétben) kimondta, ha Le Pen és Sarkozy között kell választani, akkor pártja gondolkodás nélkül Sarkozy támogatására szólít fel! De emlékezzünk a dolog számító, kevésbé nemes oldalára is, Mitterrand 1986-os választójogi reformjára, amely parlamentbe juttatta a Front National képviselőit. Összességében tehát a szocialisták kitartóan támogatják a republikánus frontot, és esetenként a republikánus front igényét feltámasztó radikális jobbot is…

Elvégre az ellenségem ellensége az én barátom, keblemre ölelem, ha kell.

Comments

comments

178. Le Pen nagy napja” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások ezen a részen nem engedélyezettek