219. Amikor rúgni kell a parlamenten

A múlt héten átment a Nemzetgyűlésen a Macron-törvénynek nevezett gazdasági reformcsomag, de ennek ára egy bizalmi szavazás volt. A sajtó egy része arról beszélt, hogy a törvényt rendeleti úton fogadták el – de ez nem felel meg a valóságnak, ráadásul még nem is fogadták el végleg. Mi ez a csúnya nevű 49-3-as cikkely, és mikor használja a francia kormány arra, hogy belerúgjon a parlamentbe?

A – többek között – a vasárnapi munkavégzés lehetőségét kiterjesztő Macron-törvény olyan szimbólummá vált, amely látványosan írja le, hogy milyen törések vannak a kormányzó Szocialista Párton belül. A helyzet röviden összeoglalva az, hogy Manuel Valls jelenlegi miniszterelnök a párt reformer jobbszárnyához tartozik, amely a legutóbbi belső előválasztás során mintegy 5%-nyi szavazatot szerzett, míg a párt nagyobb és hangosabb balszárnyán van többek között 35-40 erőteljesen megnyilvánukó képviselő, akik borzasztóan elégedetlenek a kormány politikájával, és ezen elégedetlenségüknek nem félnek hangot adni.

A Macron-törvény törésre vitte ezt a dolgot: mivel világossá vált, hogy nem lesz meg a szükséges többség a szöveg elfogadásához, a kormányfő úgy döntött, hogy az alkotmány 49-3-as cikkelye értelmében a bizalmi kérdéshez köti a javaslatot. Ennek értelmében a szöveget elfogadottnak kell tekinteni, ha egy bizonyos időn, 24 órán belül nem nyújtanak be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen. (A mi esetünkben az ellenzéki UMP megtette, és mivel az elgedetlenek annyira nem voltak elégedetlenek, hogy kormányt is buktassanak, a Macron-törvény, meg a kormány is maradt.)

A 49-3 tehát annak az eszköze, hogy a kormány olyan törvényeket vigyen át a Nemzetgyűlésen, amelyeket a kormánytöbbség, vagy annak egy része nem feltétlenül akar – ez egy alkotmányos zsarolási eszköz, hiszen a renegát képviselők a 49-3 életbe lépésekor gyakorlatilag a kormány bukása (és egy lehetséges feloszlatás és mandátumvesztés), valamint a belenyugvás között választhatnak.

A Macron-törvény tehát átment, de ez csak a csata – a háború még nincs nyerve. A francia parlament ugyanis kétkamarás, a szöveget a Szenátusnak is tárgyalnia kell. Márpedig a Szenátusban a francia kormánynak nincsen többsége, így nagy eséllyel a szenátusi munka eredményeként egy teljesen más szöveg születik majd, mint ami a Nemzetgyűlésből kijött. Ha pedig így van, a két ház egyeztető, közös paritásos bizottsága valószínűleg nehezen jut majd dűlőre. Ilyen esetekben pedig ismét a Nemzetgyűlés asztalán landolhat a szöveg, hiszen az Alkotmány értelmében a végső szó az alsóházé.

A miniszterelnök pedig nyilvánvalóvá tette, hogy nem fog félni ismét alkalmazni a 49-3-at, azaz nem okoz majd gondot neki az, hogy ismét rúgjon egyet a parlamentbe, legfőképpen pedig a PS nemzetgyűlési balszárnyába. Vagyis az izgalmak nem értek véget – és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy idén még PS-kongresszus is lesz, ahol az ügynek látványos folytatása is lehet.

Comments

comments

219. Amikor rúgni kell a parlamenten” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólások ezen a részen nem engedélyezettek