278. Mi baja a szakszervezeteknek?

“Nincs olyan kicsit is tájékozott ember a foci EB árnyékában, aki ne tudná, hogy valami igencsak bűzlik Franciaországban (ha másért nem, akkor hát azért, mert már sztrájkolnak a szemétszállítók is). De mi az, ami ennyire felháborította a tiltakozókat, és tényleg annyira ördögtől való-e a kormány munkaügyi javaslata, amennyire a radikális szakszervezetek mondják? Elemzésünkben ennek a fogas kérdésnek jártunk utána.

A munkaügyi miniszter neve után csak „El Khomri-törvény” néven futó munkaügyi törvényjavaslatot csak az alkotmány 49-3-as cikkelyének használatával tudták átpasszírozni a Nemzetgyűlésen. Vagyis úgy, hogy a módosító javaslatokat tulajdonképpen nem tárgyalták, a tiltakozó kormánypárti képviselőknek pedig dönteniük kellett: kormányt buktatnak, vagy csöndben maradnak (voltak egyébként szép számmal, akik a nehezebb utat választották, hiszen majdnem született kormánypárti bizalmatlansági indítvány is). És ez még csak a kezdete volt a javaslat parlamenti pályafutásának, hiszen egészen biztos, hogy a jobboldali többségű Szenátus június 13-ától nem fogja érintetlenül hagyni a szöveget…

De végül is mit tartalmaz a Munka Törvénykönyve (Mt.) módosítása, mi borította ki olyan szinten a radikális szakszervezeteket, elsősorban a CGT-t, hogy olajfinomítókat és atomerőműveket blokkoltak, s a helyzet jelenlegi állása szerint akár a foci EB sikerességét és kényelmességét is hajlandóak lennének kockáztatni?”

A cikk folytatása a munkajog.hu oldalon olvasható.


Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett, kérlek, oszd meg a posztot barátaiddal (alább a gombok 🙂 )!

Comments

comments

278. Mi baja a szakszervezeteknek?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólások ezen a részen nem engedélyezettek