400. Terroristák oktatnak az ELTE gender szakán, fal épül Franciaország körül: ez komoly

Olvasom, hogy a Karc FM-en halálkomolyan kibeszéltek egy szatirikus mémet, amely az ELTE most induló társadalmi nemek tudománya szakát parodizálja. A műsorvezető és betelefonálója a poén alapján megegyeztek, milyen szörnyű, hogy terroristák oktathatnak Pázmány Péter egyetemén, és milyen végtelenül felháborító a Kovácsné Szabados Gyula (!) által tartott Nemváltás házilag című tantárgy… Néhány héttel ezelőtt hasonló csapdába sétált bele egy algériai lap is: egy az egyben elhitte a “francia Hírcsárda” egy poénját.

Az El Hayat nevű algériai újság ugyanis címlapon (!) ismertette a Le Gorafi nevű szatirikus francia oldal (a “francia Hírcsárda”) elképesztő “hírét”, miszerint Marine Le Pen – az amerikai elnök ötletét átvéve – falat emelne Franciaország körül, és az árát Algériával fizettetné ki.

Természetesen a Franciaország körül épülő fal híre éppen úgy nem volt igaz, ahogy az ELTÉ-n tanító terrorista híre sem az.

Első körben mondhatnám, ilyen az, amikor az ember humorérzék nélkül olvas politikai humort, meg amikor túl komolyan veszi saját magát (mindig gyanús, ha valaki túl komolyan veszi magát, meg ha nincs humorérzéke – az ilyen ember más aljasságokra is képes… 😉 ).

De nem szabad ezt ennyivel elintézni. Lássuk be, a humorérzék és a politikai érzék különleges adomány, nem mindenkinek jutott belőle elég. Mit tehet tehát a politikai viccek, s bizony-bizony az igazi álhírek ellen az, akinek a Jóisten kevesebbet adományozott ezekből?

Kiindulópontként érdemes megnézni, hogy ki publikálja az adott “információt”. Ha egy blog, vagy egy kisebb oldal, akkor nyilván kevésbé bízom benne, mint egy nagy szerkesztőséggel és kutatók hadával dolgozó lapban (és igen, ezt bloggerként mondom, úgyhogy nekem elhihetitek). Ezen a ponton nem árt felismerni, hogy a Hírcsárda egy álhír-portál, és nem rohanni helyreigazítást kérni…

A keringő mémek és netes őrületek kapcsán is érdemes tenni egy plusz kört, azaz egy Google-kereséssel utánajárni, hogy az adott hírt vajon hozza-e komoly lap vagy hírügynökség, és ha igen, akkor vélemény- vagy hírcikkben? Nem mindegy – hírcikknek természetesen mindig jobban hiszünk, mint véleménycikknek.

A szabály alapvetően egyszerű: ha az ember talál valamit, akkor megnézi, hol találta, és fut egy gyors kört máshol is. Fél perces gyakorlat, két egyszerű lépés. Ezzel az egyszerű kétlépéses taktikával a hülyeség jelentős része kiszűrhető.

Marad csupán az a hülyeségkupac, amely komolyabb lapokban jelenik meg, és a fentiek szerint is átcsúszik a szűrőn (egy teljes szerkesztőség szűrőjén is!).

Ezért újságolvasás közben alapvetően nem árt azon agyalni, hogy az adott információt ki mondja-írja – és feltenni a kérdést, hogy miért írja-mondja. Ahol ez a kérdést nem lehet feltenni, ott azon érdemes morfondírozni, hogy az adott esemény kinek az érdeke. Az írásnak és a beszédnek általában oka van, az értelmesebbje nem véletlen csinálja, és a legtöbb politikai eseményről elmondható, hogy az valakinek jó.

A “miért?” az a kérdés, amelyet 4-5 éves korunk körül kinevelnek belőlünk (“csak”, “mert azt mondtam”, “mert én vagyok az anyád”, “mert ez mindig így volt”), és jól el is felejtjük használni. Használjuk!

És még ez utóbbi – már bonyolultabb, de annál hasznosabb – gyakorlat sem garantálja, hogy az ember időnként “nem kap be” gyanútlanul egy-egy hülyeséget, vagy április elsejei poént. Bevallom, számomra az április 1. különösen veszélyes, valami idiótaságot nagyjából minden évben elhiszek – egy röpke pillanatra. És ez minden évben egy kiváló alkalom arra, hogy egy jót nevessek magamon… :).

(A kiemelt kép forrása a pixabay.com.)

Comments

comments