409. Érik a “meglepetés”, avagy Mélenchon is odaérhet (de a ki az a Mélenchon?)

Kevés dolog lehet annyira ijesztő a francia gazdaság és politika legalább viszonylagos stabilitásáért aggódó befektetőknek, vállalkozóknak, polgároknak és politikusoknak, mint egy Marine Le Pen – Jean-Luc Mélenchon elnökválasztási második forduló. Márpedig lassan el kell kezdeni ezt az eshetőséget is beárazni. A kommunisták és a radikális baloldal jelöltje ugyanis az elmúlt hetekben felért a Le Pen, Macron és Fillon hármas nyakára, négyszereplőssé téve az elnökválasztás befutóját, és elsöpörve a bizonyosságot, hogy biztosan jut mérsékelt kormányképes jelölt a második fordulóba. Itt az ideje tehát, hogy kicsit alaposabban megnézzük, mit is kínál Mélenchon a franciáknak.

Amikor bejön az önérdek

Akik Mélenchont a kezdetektől támogatták, de ellenezték az ún. baloldali összefogást, most igazolva láthatják magukat: lám, Mélenchon erősödik, jó mozgósítással bejuthat a második fordulóba, akár a győzelemre is esélyes lehet, mi értelme lett volna visszalépnie az igen gyengén muzsikáló szocialista jelölt javára? A szocialisták (PS) a maguk részéről meg már túl vannak azon a pillanaton,  hogy károk elszenvedése nélkül segíthessék Mélenchon jelöltségét: Mélenchon nem tudna pénzt, paripát, fegyvert, képviselői helyeket adni a támogatásért cserébe, legalábbis a szocialisták így látják (az elnöki támogatásokat és visszalépéseket gyakran csomagban tárgyalják a nemzetgyűlési helyekkel, ráadásul Mélenchonnak vissza kellene fizetnie a visszalépő Benoît Hamon tízmilliós kampányköltéseit, amit nyilván nem fog és nem is tud megtenni). Vagyis Mélenchon rettenetesen rosszul fordítható nevű La France insoumise mozgalma (Lázadó Franciaország-mozgalom) olyan helyzetbe került, hogy könnyen átveheti a vezető helyet a Szocialista Párttól a baloldalon, ha ügyesen keveri a lapokat, figyel a szervezettségre és kihasználja a rendelkezésére álló lehetőségeket – és ez akkor is igaz, ha Mélenchon történetesen nem nyeri meg az elnökválasztást.

A mai francia helyzetet úgy lehet választástechnikailag a legegyszerűbben elképzelni, mintha Gyurcsány Ferenc 19-re lapott húzott volna, elutasította volna a baloldali összefogást (és ezzel a baloldali szavazatok valamilyen szintű összeadódását), csak azért, hogy építhesse magát a baloldali ellenfél kárára – ráadásul még be is jött volna a húzás, azaz Gyurcsány Ferenc nemcsak lehagyta volna Botka Lászlót, de még versenyben is lenne a miniszterelnöki pozícióért (persze a hasonlat annyiban sántít, hogy Mélenchon nem töltötte be korábban azt a pozíciót, amiért most indul, és nálunk erőteljesebb a pártok szerepe, de a baloldai erőviszonyok szempontjából erről van szó).

Kicsoda Mélenchon?

Az 1951-es születésű Jean-Luc Mélenchon politikai veterán, s mint politikai veterán épített egy tulajdonképpen tiltakozó, rendszerellenes mozgalmat, maga alá temetve a szebb napokat látott kommunisták romjait is (a maradék Francia Kommunista Párt támogatja Mélenchon jelöltségét). Mélenchon a Szocialista Pártból vált ki, politikai karrierje nagy részét a PS-ben töltötte: volt miniszter, szenátor – és bizony EP-képviselő is, ami ismerve EU-ellenes programját, érdekes színes elem. 2012-ben a baloldal baloldalának jelöltjeként 11%-ot szedett össze az elnökválasztáson – elemzők is kommunikációs szakértők szerint azóta nagyban puhította a kommunikációját, elhagyta a vörös sálat, az internacionálét és a többi potencilisan félelmet keltő jelképet, s ez nagyban hozzájárult a 2017-es sikeréhez (az is közismert, gyakran emlegetett elem, hogy Mélenchon szinte meghódította a Youtube-ot, a francia politika szereplői közül messze ő kezeli a legjobban ezt az igen fontos, sokakat elérő platformot).

Mélenchon ugyanakkor a mai napig nem tudta levetközni “különleges” szimpátiáit, Hugo Chavez politikáját szociáldemokrata politikának nevezte, de bizonyos esetekben a Fidel Castro-féle Kubával is azonosulni tudott (legutóbb pontosítania is kellett: nem akar Kuba-típusú rendszert Franciaországban). Programjában egy antiglobalizációs szövetségi rendszer létrehozása mellett szerepel például az ún. bolivári szövetséghez (Bolivári Szövetség a Mi Amerikánk Népeiért, ALBA) való közeledés (egyes források szerint csatlakozás, de ezt Mélenchon mintha puhította volna). Az említett szövetséget éppen a két fentebb említett úriember, Chavez és Castro hívta életre 2004-2005 fordulóján…

A világból ki?

Jean-Luc Mélenchon programjában alig szerepel olyan nemzetközi szervezet, amelyből nem szeretne kilépni, kivéve az ENSZ-et, ahol részt venne kizárólag békefenntartó műveletekben. Otthagyná a NATO-t, az IMF-et, a WTO-t és a Világbankot, és ezek csak azok a szervezetek, amelyekből feltétel nélkül lépne ki. Az Európai Unió egy fokkal jobban jár, ott csak azt mondja Mélenchon, abból akkor viszi ki Franciaországot, ha az nem az esetleges új kormányzatnak tetsző irányba fejlődik tovább. 

A javasolt fejlődési irány pedig radikálisan ellentétes a Németország által képviselttel, ami azért nagyjából sugallja, hogy mi lenne a Mélenchon-elnökség vége: ahogy korábban Hollande, Mélenchon is megpróbálkozna a déli álamokkal való együttműködéssel Németországgal szemben, átalakítaná a pénzügyi kormányzást, nem alkalmazná a kelet-európai cégeknek kedvező kiküldött munkavállalókról szóló irányelvet, felszámolná az Európai Központi Bank függetlenségét és engedélyezné a monetáris finanszírozást is. A külpolitikában együttműködne Oroszországgal, elvetné az Európai Unió és Törökország megállapodását migrációs ügyekben, újragondolná a közös határvédelmet, de elsősorban a migránsok fogadási körülményeinek javítására fókuszálna. Ami pedig a Franciaországba érkezőket illeti, 10 éves tartózkodási engedélyeket adna ki, megkönnyítené az állampolgársághoz jutást, szavazati jogot adna a helyi választásokon a legálisan az országban tartózkodóknak, és legalizálná az illegálisan az országban tartózkodó idegen munkavállalókat. 

Adóemelés, szabályozás, állami foglalkoztatás

Mélenchon gazdasági programja a 35 órás munkahetet 32 órásra csökkentené, miközben minden munkavállaló kapna még egy 6. heti szabadságot is. A programban ezen felül szerepel járulékemelés, a munka törvénykönvye módosításának visszavonása, a piacon adható fizetések maximalizálása és a részvényopciók betiltása, a tőkemozgások kontrollálása, valamint a külföldön élő (!) francia állampolgárok megadóztatása. A személyi jövedelemadózást Mélenchon 14 (!) sávossá alakítaná, a legmagasabb sávban, vagyis 360 000 – 400 000 euró felett az állam gyakorlatilag minden (!) jövedelmet elvonna). Ezen túlmenően Mélenchon egy 175 milliárdos gazdaságélénkítő csomagot is ígér, mely szerinte nyereséges lenne államháztartási szempontból, mivel várakozásai szerint beindítaná a növekedést.

Ami a munkanélküliséget illeti, Mélenchon ezt a problémát állami eszközökkel oldalán meg, vagyis joggá emelné a munkát: ha valaki a piacon hosszú távon nem kap feladatot, akkor az államnak kellene számára munkát biztosítania közpénzből. Átalakítaná az ÁFA szabályozását is, bevezetne egy luxus ÁFA-kulcsot, hogy a legalapvetőbb cikkek ÁFÁ-ját csökkenthesse.

Intézmények: vissza a múltba?

Mélenchon teljesen egyértelművé teszi, hogy szeretne visszatérni a IV. Köztársaság pártokráciájához, és véget vetne a mai francia félelnöki rendszernek (igaz, ezt ő VI. Köztársaságnak hívja, de valójában a IV. Köztársaság francia viszonylatban sajátosan instabil intézményeiről van szó). Arányos választáson választana képviselőket, a miniszterelnök lenne a végrehajtó hatalom feje, és a parlamenti koalíciók alakíthatnának kormányt (ez elvben bizonyára jól hangzik, de a IV. Köztársaságban átlag fél évente jött egy új kormány hasonló politikai agoltság mellett, az ország szinte kormányozhatatlan volt, mígnem Charles de Gaulle javaslatára 1958-ban átalakították a politikai rendszert – az V. Köztársaság intézményrendszerét amúgy nem kell szeretni, nem azért van, de azt el kell ismerni, hogy legalább stabilan működik).

Amiben Mélenchon és programja ellenfelei reménykedhetnek, az ugyanaz, mint amiben azok reménykednek, akik Le Pen uniós kilépési programjától félnek: lehet, hogy Mélenchon elnök lesz, de ha elnök is lesz, nem kap többséget, azaz a franciák a nemzetgyűlési választást nem az elnöki erő felpumpálására, hanem éppen a kiegyensúlyozására használják, s olyan többséget választanak, amely nem egyezik az elnök politikai nézeteivel. Ebben az esetben az elnök kénytelen lesz egy politikai ellenfelét miniszterelnöknek kinevezni, és egy ellentétes többségű parlamenttel együttműködni (persze 12 havonta egyszer bármikor feloszlathatja a Nemzetgyűlést, de akik ismerik a francia intézmények működését és a politikatörténetet, tudják, hogy az elnöknek az újraválasztása szempontjából sokszor inkább megéri a belső ellenzékiség, mint a konkrét “kormányzás”).

Április 20-án este a francia elnökjelöltek utoljára csapnak össze egymással az április 23-i első forduló előtt. A radikalizmusokra és populizmusokra, meg az európai békére (vö. az Európai Unió megmaradására) érzékenyek jól teszik, ha lejönnek a kizárólagos Le Pen-tripről, és figyelnek Mélenchonra is. Merthogy a két jelölt programjában igencsak sok a hasonlóság – csak a Mélenchon-program eddig radar alatt futott, a sajtóban megjelent mindenféle összehasonltások ellenére is…

Comments

comments