41. Gonosz árnyak

Miként Magyarországon, a második világháborús kollaboráció Franciaországban is vitatéma. Az emlékezés nehézkes, a “maroknyi kollaboráns és a sok ellenálló” vonzó mítosza csak lassan dőlt meg. Ma már tudjuk, hogy kezdetben inkább az ellenállók voltak maroknyian, miközben a haldokló köztársasági elit “lefeküdt” az új nácibarát rezsimnek. De vajon a francia kontinentális területen berendezkedő Francia Állam, azaz a Vichy-rezsim volt-e maga “Franciaország”? A kérdés nem elméleti nyelvészkedés: arról szól, hogy ki felel Vichy bűneiért.

Egy vitatott beszéd

1942. július 16-17.-én több mint 13.000 ezer zsidó embert tartóztattak le a párizsi régióban egy tömeges, antiszemita rendőri akció keretében (la rafle de Vel’d’Hiv). Az ezután következő deportálást nagyon kevesen élték túl.

François Hollande köztársasági elnök ezen szomorú esemény 70. évfordulója kapcsán mondott egy utóbb polemikusnak bizonyuló emlékező beszédet. A szöveg egyértelműen elismerte a franciák szerepét a letartóztatásokban és a deportálásokban, komoly vitát váltott ki azonban, ahogy ezt megfogalmazta: “Franciaország követte el a bűnt, Franciaországban”.

Az elnököt e mondata miatt éles kritikával illették a beszéd elhangzása után (lásd itt és itt). A gaulle-isták közül többen felháborodásuknak és sajnálkozásuknak adtak hangot, de támadták az elnököt balról is. A lepenista Nemzeti Front képviselője pedig úgy vélte, hogy nincs szükség a franciák bűnösként való feltüntetésére. Ugyyanakkor utóbbi sem tagadta, hogy a letartóztatásokban valóban francia rendőrök vettek részt. (A történettudomány számára egyébként ez már nem kérdés – a kollaboráció ténye egyértelműen bizonyított és elfogadott.)

A morális (és ezért politikai) kérdés azonban nem a tényekről szól, hanem arról, hogy lehetséges-e a Francia Államot és a területén franciákat különválasztani egymástól? Vagy csak egyfajta jogi bűvészkedésről van szó a felelősségvállalás elkerülése érdekében?

Hollande megérkezik a megemlékezés helyszínére (A fotó forrása: AFP / Libération)

Franciaország vagy nem Franciaország?

Nyilvánvaló, hogy nem könnyű egy olyan eseménnyel szembenézie a kollektív emlékezetnek, amely teljes egészében szembemegy a francia köztársasági értékekkel. A feldolgozás nehézségein túl azonban azt is látnunk kell, hogy a kollaboráns Franciaországot a mai politikai közmegegyezés szinte kollektíve nem ismeri el legitimnek: tulajdonképpen nem ismeri el Franciaországnak.

Charles De Gaulle (58-69) és François Mitterrand (81-95) éppen azzal érveltek, hogy a Francia Állam nem a Francia Köztársaság, utóbbi tehát nem vállalhat felelősséget előbbi bűneiért (Jacques Chirac volt az első elnök, aki szakított ezzel az állásponttal és beszélt a franciák felelősségéről Vel’d’Hiv kapcsán). A mai politikai elit jeletős része számára ugyancsak az ellenállás, azaz De Gaulle és a Szabad Franciaország hordozza azt, ami Franciaország, vagyis a köztársaság lényege (még akkor is, ha kezdetben az ellenállók igencsak kevesen voltak Londonban, miközben a III. köztársaság parlamentáris elitje megszavazta a teljhatalmat Pétain marsallnak…).

A Vichy által megszakított francia történelem e felfogás szerint az illegitim idegen test, Vichy felszámolódása után indul csak újra. Ez a felfogás a mai köztársasági elit részéről értékalapú, erkölcsi-politikai döntés, elhatárolódás mindattól, ami idegen a francia értékektől, a köztársasági éthosztól.

A hallgatás ára

Ugyanakkor az az elutasítás, amelyet a politikai elit konzekvensen képvisel, azt is akadályozza, hogy közéleti vita kezdődjön arról, amit a történeti kutatások világossá tettek az elmúlt években: erős túlzás azt állítani, hogy Vichy egyszerű német bábállam lett volna. Vichynek voltak hazai, francia előképei is.

Ha pedig így van, akkor nem lehet minden felelősséget eltolni azzal a felkiáltással, hogy a Francia Állam nem a Francia Köztársaság… elvégre a Francia Államot mégiscsak franciák működtették. Végül az sem megkerülhető kérdés, hogy éppen egy parlamentáris köztársaság öngyilkossága tette lehetővé a Francia Állam létrejöttét, és mindazokat a szörnyűségeket, amelyekről láthatóan a franciák sem szeretnek beszélni.

Comments

comments