410. Tíz kérdés az első forduló előtt

Négy éllovas, bizonytalan végkimenet, több kérdés, mint válasz: akár így is jellemezhetnék a 2017-es francia elnökválasztás. De azért érdemes alaposabban is megnézegetni, hogy milyen kérdésekre szeretnénk vasárnap este (vagy röviddel utána) választ kapni!

1. Rendben lesznek-e a közvélemény-kutatások?

A Brexit-népszavazás és Donald J. Trump amerikai elnökké választása kapcsán szokásos arról beszélni, hogy “tévedtek” a közvéleménykutatók és az elemzők. Ez csak részben igaz – sőt, inkább nem igaz. A számokban egyértelműen benne volt a Brexit győzelme is és Trump elnöksége is, csak az elemzők és a reménykedők felkészületlenek voltak, nem tudtak mit kezdeni a hibahatár problémájával, no meg azzal, hogy ilyenkor elsősorban valószínűségekről, nem bizonyosságokról beszélünk (lásd még: választást kell nyerni, nem közvéleménykutatást). A dologból természetesen mindannyian tanulhatunk, és tanulnunk is kell.

A jelenlegi francia mérések kapcsán teljesen egyértelmű, hogy a négy éllovas jelölt hibahatáron belül mozog (azt szoktuk mondani, hogy egy 6 pontos különbség azért még nem életbiztosítás), s bár a mérések átlaga szerint alapvetően a Macron-Le Pen páros van előrébb, nem számítana óriási meglepetésnek, ha holnap az eredmény nem így alakulna az urnákban (a közvélemény-kutatók azt mondják: lehet, hogy este nyolckor még csak három nevet tudnak mondani, azaz elmarad a két finalista szokásos, ünnepélyes “bejelentése”, és meg kell várni a teljes számolást). Már csak azért is fontos ez, mert a francia közvélemény-kutatók módszereit (kiigazítás kvóták szerint, netes mérések túlsúlya) érik bizonyos kritikák, kérdések, még akkor is, ha az elmúlt években igazán nagy meglepetések, kudarcok nem érték a kutatókat. Elképzelhető, hogy a mintavétel módszereit majd újra kell gondolni, de azért a jelenlegi számok alapján akkor sem állítható, hogy Mélenchon vagy Fillon “előreugrása” földrengésszerű meglepetés lenne.

2. Képes lesz-e Macron mozgósítani?

Emmanuel Macron En Marche-mozgalma viszonylag új. A beágyazottságáról, szervezettségéről nem sok mindent tudunk, csak amit maga a szervezet közöl (abban meg korlátozottan hiszünk, mert vagy igazat mond, vagy nem). A Macron-szervezet élesben még sosem próbálta ki magát, hiszen Macron még egy előválasztáson sem indult, rögtön élesben az elnökségért jelentkezett be. Bár Macron mozgalma sokat átvett Barack Obama 2008-as kampánymódszereiből és élvezi Obama hangsúlyozottan nem hivatalos szimpátiáját is (lásd itt, itt és itt), abban sem lehetünk biztosak, hogy ezek a módszerek mennyiben fogják segíteni a mobilizációt. Egészen egyszerűen a puding próbája az evés, és az evés április 23-án lesz. (Addig is, amíg holnap megtudjuk a kérdésre a választ, íme egy hosszabb cikkem Emmanuel Macron programjáról és személyéről.)

3. Folytatódik-e a Nemzeti Front beágyazottságának erősödése?

Hasonló problémákkal küzd Marine Le Pen és a Nemzeti Front is. A párt nemzeti beágyazottsága közismerten egyenletlen, az elmúlt években viszont komoly előrelépéseket sikerült elérnie ezen a téren (lásd pl. itt is itt). Nem is biztos egyébként, hogy Marine Le Pennek most komolyan érdeke lenne a győzelem (amire nincs a számok alapján komoly esélye): egy viszonylag szűk, a 2002-esnél szűkebb vereséggel, mely egyben a párt valaha volt legjobb eredménye, sokkal inkább megerősíthetné a pozícióját a Fronton belül, és sikerrel fordulhatna rá 2022-re.

Márpedig a párton belüli pozíciója megerősítésére nagy szüksége lenne, hiszen még mindig nem kontrollálja teljesen a pártot, gondolva itt például az unokahúga által fémjelzett vidéki, katolikus, déli érdekköre. És ha már Obama: abban sem vagyok biztos, hogy Marine Le Pennek sokat segít Donald Trump szintén nem hivatalos szimpátiája, hiszen a Trump-újdonság kifulladóban van, a kormányzás eddig nagyon felemás eredményeket tudott felmutatni, bár egy csomó szimbolikus kérdésben pontosan azt hozta, amit a kampány ígért.

Párizs látképe

4. Kire szavaznak a bizonytalanok?

A legutolsó mérések szerint a szavazni készülő bizonytalanok még mindig mintegy 30%-nyian vannak. A legmagasabb a bizonytalanok aránya a szocialisták és összességében a baloldali szavazók között (30 és 50%). Utóbbi azért nagyon fontos, mert a baloldali bázis az elmúlt 15 évben nagyon jól megtanulta a hasznos szavazat elvét, hogy tudniillik már az első fordulóban is olyan jelöltre kell szavazni, akinek van esélye a végső győzelemre (a 2002-es Jean-Marie Le Pen siker nagyon élénken él az emlékezetekben). Ugyanez az idézett mérés azt mutatja, van némi aggodalom egy potenciális Mélenchon-Le Pen és egy potenciális Le Pen-Fillon második körtől, ami, mondanom sem kell, elsősorban Emmanuel Macron malmára hajthatja a vizet, hiszen arra ösztönzi a szavazókat, hogy olyan valakire szavazzanak már az első körben, aki képes győzni a másodikban.  Emmanuel Macronnak is sikerült egyébként mostanra relatíve jól stabilizálnia a szavazóbázisát. A szavazó bizonytalanokat tehát megint csak tegyük hozzá ahhoz a kalaphoz, amelybe a mérések kapcsán felmerülő problémákat pakoltuk.

5. Kinek kedvez a csütörtöki merénylet?

A csütörtök esti merénylet annyira az utolsó pillanatban érkezett, hogy nehéz megbecsülni a hatását. A programok alapján mindenesetre úgy tűnik, hogy Le Pennek és Fillonnak “kedvezhetett” a csütörtök esti lövöldözés, Jean-Luc Mélenchonnak viszont nem, hiszen ő a biztonság és a bevándorlás dolgában sokkal megengedőbb, mint a két jobboldali jelölt (a biztonság ügyében Macron sem tekinthető “liberálisnak” vagy puhának). Eközben nincsen olyan jelölt, aki inkumbens, akire “rá lehetne mószerolni” az újabb merénylet felelősségét (a szocialista jelölt ugyanis a Hollande-kabinet belső ellenzékéből érkezik, így nem valószínű, hogy a választók “vele vitetik el a balhét”, noha Hamon korántsem annyira keményvonalas biztonsági ügyekben). Egyelőre úgy tűnik tehát, hogy nem változott a helyzet, és a rendőrség kiszolgáltatottságának a vitája sem került vissza a napirendre, noha erre az első felhördülés során még számítani lehetett, és magam is számítottam. A hivatalos kampány véget ért, a polgárok és aktivisták nyilván folytatják a beszélgetést, ez még a bizonytalanság magas szintje miatt okozhat elmozdulást. Ismétlem magam: ezt is tegyük hozzá ahhoz a kalaphoz, amelybe a mérések kapcsán felmerülő problémákat pakoltuk.

6. Megijednek-e a szavazók Mélenchontól?

Hogy a Nemzeti Fronttal szemben gyakran összeáll a köztársasági front, az közhely, bár úgy tűnik, hogy ennek az ereje egyre gyengébb (a jelenlegi mérések szerint Marine Le Pen egészen biztosan nem fog olyan megsemmisítő vereséget szenvedni, mint Jean-Marie Le Pen 2002-ben). A nemzetközi sajtót figyelve, a félelem elsősorban Le Pen megválasztását érinti (már Jean-Claude Juncker EB-elnök is fontosnak tartotta megszólalni Le Pen esetleges választási győzelme érdekében, sugallva, hogy szerinte nincs szükség európai B-tervre). Pedig a piacok joggal aggódnak mind a radikális jobboldali, mind pedig a radikális baloldali jelölt programja miatt. Márpedig a radikális baloldali jelölt bizonyos forgatókönyvekben elnök – például Marine Le Pen ellen, míg Marine Le Pen egyetlen párosításban sem győztes. Létezik tehát egy tagadhatatlan kettős mérce a radikális jobb- és baloldal között, s ezért sokkal bizonytalanabb kérdés, hogy milyen front állhat össze a másik radikális jelölttel, a kommunisták által támogatott Jean-Luc Mélenchonnal szemben (akinek a programjáról itt olvashattok bővebben). Kialakulhat-e egy, a jobboldaltól a mérsékelt baloldalig húzódó front a radikális baloldallal szemben? Ezzel összefüggésben, Mélenchon esetleges második fordulóba jutása megdobja, vagy éppen ellenkezőleg, csökkenti a támogatottságát? (Ne felejtsük el, a jelenlegi hipotetikus forgatókönyv-mérések egy nagyon steril, elméleti dologra kérdeznek rá, egészen más, ha az elképzelt dolog meg is történik…)

Francia nemzeti színek

7. Megzavarja-e valami a választás rendjét?

Bár a francia hatóságok valóban 50 000 plusz rendőrt mobilizálnak a 67 000 szavazókör védelmére, s nagy erőkkel védik a jelölteket és a kampánystábokat is, biztonsági incidens vagy provokáció nem zárható ki, ismerve az Iszlám Állam, vagy akár más nagyhatalmak érdekeit, taktikáját. Bár a hatósági kommunikáció a választói megmozdulások biztosításáról szól, érződik, hogy a kormányzat készül az ismeretlenre. Az sem kizárt ugyanis, hogy Marine Le Pen – és kisebb rész Jean-Luc Mélenchon – esetleges második fordulóba jutása spontán megmozdulásokhoz vezethet. Az sem elhanyagolható, hogy a jelöltek személyes biztonságát is érték fenyegetések a elmúlt időszakban, s a veszély a következő napokban sem lesz alacsonyabb (olyannyira, hogy a leginkább fenyegetett Fillont védő rendőrök már golyóálló mellényt is akartak a jelöltre adni, ami jelzi a helyzet komolyságát).

8. Lesz-e még egy vita?

Talán már holnap este kaphatunk jeleket azzal kapcsolatban, hogy megrendezésre kerül-e a hagyományos elnökjelölti páros vita, amelyet a jelenlegi helyzet szerint 2017. május 4-ére terveznek. 2002-ben az idősebb Le Pennel elmaradt ez a vita, de nem vagyok benne biztos, hogy Marine Le Pennel szemben ugyanez a taktika működne (szerintem kifejezetten kontraproduktív lenne egyébként). Az utolsó, nagy vita azért lenne lényeges, mert az is nagy hatással lehetne a preferenciákra, különösen olyan párosítások esetén, ahol mindkét finalista “problémás” valamilyen szempontból (gondolok itt elsősorban a Fillon-Le Pen és a Mélenchon-Le Pen párosításokra).

9. Megkerülik a (teljesen feleslegessé vált) kampánycsendet például külföldi sajtótermékek?

Bár Franciaországban hivatalosan van kampánycsend, az Internet megjelenése óta ennek semmi értelme. Svájci, luxemburgi, belga stb. francia nyelvű lapokban rendszeresen lehet olvasni francia vonatkozású híreket, sőt, az exit-pollok is keringenek a twitteren még urnazárás előtt, csak a francia sajtó erről nem beszélhet (2012-ben a #holland-magyar kulcsszót volt érdemes figyelni például…). Mivel aki nagyon akar, alapvetően hozzáférhet információkhoz, terjesztheti is, noha a törvény mindenféle bírságokat és büntetéseket ír elő azoknak, akik nem tarják be ezeket a szabályokat.

10. Olyan eredmény születik-e, amely tartósan háttérbe szoríthatja az eddig kormányzó, hagyományos nagy pártokat?

Emmanuel Macron és Marine Le Pen a számok alapján inkább esélyesei ennek a választásnak (legalábbis az első fordulónak), mint Fillon és Mélenchon, bár ismét utalnék a hibahatár problémájára. Ha Macron és Le Pen jutnak a második fordulóba, az felgyorsíthatja a régi bal-jobb törésvonal sokat emlegetett átalakulását, a Macron és Le Pen által is képviselt globalizációs törésvonal jelentőségének a növekedését. A két jelölt között ugyanis ebben a témában lehet a leginkább kifeszíteni a politikai teret. A régi pártok számára a jelenlegi formájukban tehát könnyen a lét lehet a tét, még akkor is, ha Emmanuel Macron nyilvánvalóan François Fillon korrupciós ügyeinek köszönheti az éllovas helyzetét.

(Képek forrása: pixabay.com)

Comments

comments

410. Tíz kérdés az első forduló előtt” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólások ezen a részen nem engedélyezettek