439. Öt év: mit hagy maga után François Hollande?

François Hollande öt év után adta át az Élysée kulcsait Emmanuel Macronnak. Ezzel véget ért egy öt éves periódus, egy vitatott kormányzás, és megnyílt egy új fejezet. Ami Hollande-nak eredmény (esetleg kudarc), az Macronnak kiindulópont. Vagyis jogos a kérdés: mit hagy maga után François Hollande?
A munkanélküliség: egy nagy kudarc

Bár Hollande elnökségének egyik legfontosabb kimondott és ki nem mondott ígérete volt, a munkanélküliségi rátát nem sikerült csökkenteni. Maga az elnök is ennek a csökkenéséhez kötötte az újraválasztását, de a munkanélküliségi ráta 2016 végén pontosan ott tart, ahol 2012-ben tartott. A gazdasági növekedés is visszafogott, az államadósság a GDP 100%-a felé közelít.

Terrorizmus

A terrorizmus elleni fellépés az egyik téma, amelyben Hollande kénytelen volt lépni – és lépett is. Ebben a témában igaztalanok a vádak, hogy nem történt semmi. A titkosszolgálatok hatáskörének kiszélesítése, új jogintézmények, új büntetőjogi tényállások, gondolkodás deradikalizációs programokon, fellépés a muszlim radikalizmus ellen, szinte folyamatos rendkívüli állapot: Hollande kormányai ezekben az ügyekben léptek, amikor lépni kellett, noha – mint sokszor elmondták – 100%-os biztonságot teremteni nem lehet. És nem is tudtak.

Európa: visszahúzódó Franciaország

Hollande elnök – s ez biztonsági, migrációs szempontból is érdekes – nem volt képes igazán hatékonyan működtetni a német-francia tengelyt. A görög válság után a migrációs válság kezelésében is inkább Németországon volt a világ szeme, a francia politika befolyás egyértelműen háttérbe szorult a német gazdasági befolyás mögött. A Brexit ugyanakkor lehetőséget is biztosított Franciaország számára. Ezzel a lehetőséggel Hollande kormányai igyekeztek is élni, úgy tűnik, felismerték, hogy az uniót gazdasági projektként kezelő britek kiesése francia uniós befolyásnövekedéshez vezethet. Emmanuel Macronra marad a lehetőség beteljesítése, valamint a német-francia együttműködés tisztességes felélesztése az uniós status quo átalakításának érdekében.

Házassági egyenlőség

Hollande elnök a gazdasági és európai kudarcok mellett néhány szimbolikus jelentőségű intézkedése miatt biztosan bekerül a történelemkönyvekbe. A ciklus egyik legvitatottabb intézkedése a házassági egyenlőség megvalósítása volt, amely a heteroszexuális házaspárokkal azonos jogokat adott a meleg pároknak, ugyanakkor tiltakozó százezreket mobilizált az utcán, és bizony mobilizálta a katolikus fundamentalizmust is, ami a laikus Franciaországban izgalmas – sok szempontból a mai napig tartó – politikai fejlemény.

COP21

Magyarországon keveset beszéltünk a COP21 ENSZ-konferenciáról, melynek eredménye a globális felmelegedés visszafogását előirányzó ún. párizsi klímaegyezmény volt 2015 végén. A francia diplomácia számára ez volt a 2015-ös év legfontosabb eseménye, Hollande elnök hagyatékának fontos elemeként tekintettek rá. Ez az a bizonyos klímaegyezmény, amelynek az elhagyása felmerült az Egyesült Államok részéről Donald Trump megválasztása után – így minden bizonnyal sokat hallunk még e témáról a következő hónapokban.

De betartotta-e az ígéreteit François Hollande?

Ha megnézzük a kiváló Lui Président oldal nyilvántartását (onnan vágtam ki a képet), a mérleg nem rettenetes, sőt, egészen tűrhető, ha azt nézzük, hogy mennyire nem volt Hollande-nak igazi nemzetgyűlési többsége a ciklus végén.

A Lui Président oldal által értékelt 538 Hollande-ígéretből ugyanis az elnök 219-t maradéktalanul, 129-et részben megtartott, 61 ígéret pedig értékelhetetlen (például annyira elvont, hogy nem lehet hozzá szakpolitikai döntést kötni). Mindössze 129 olyan ígéret van, amelyet Hollande nem tartott meg.

Íme tehát képen is:

hollandelnokseg

Comments

comments

439. Öt év: mit hagy maga után François Hollande?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólások ezen a részen nem engedélyezettek