501. Autoriter-e Macron?

Látva a kongresszusi erődemonstrációt, illetve legújabban a vezérkari főnökkel folytatott vitáját, a vezérkari főnöknek küldött ellentmondást nem tűrő üzeneteit, megjelentek azok a kritikai hangok, amelyek autoriter hatalomgyakorlással vádolják Emmanuel Macron köztársasági elnököt.

Régen volt már Jacques Chirac “én döntök, ő végrehajt” megjegyzése, mert úgy látszik, kevesen emlékeznek rá. Pedig ezzel rakta helyre az akkori köztársasági elnök Nicolas Sarkozy akkori belügyminisztert. És a francia rendszer valóban ilyen – főleg a gyakorlatban és a hagyományok szerint. (Az elnök a gyakorlatban jóval nagyobb hatalommal bír, mint amennyit az alkotmány papíron előír.)

Persze alkotmányosan sem semmi a helyzet. Ha nagyon kifeszítjük a dolgokat, akkor még a parlament is rákényszeríthető, hogy azt tegye, amit az elnök és kormánya akar. (Baj egyedül akkor van, ha a kormányfő szembefordul az elnökkel, és mondjuk nem hajlandó felszólításra lemondani. Sosem történt ilyen, a hagyomány a lemondás.)

Autoriter vagy racionális?

Amikor Macron azt üzeni, hogy vele csak zárt körben vitatkozhatnak a munkatársai, illetve ha egy beosztottja tartósan szemben áll vele, akkor mennie kell, valójában semmi sokkolót nem mond. Ez nem autoriter, hanem profi és fegyelmezett dolog. Ráadásul ez a politikailag racionális is, a belső vitákat csak amatőr politikusok és politikai szervezetek viszik ki a nyilvánosságba. (Macron az elnöki kommunikációt is kőkeményen fogja, a Hollande-féle fecsegés és a Sarkozy-féle túlmozgás után elégedetlen is vele a korábban barátságos sajtó, de nagyon.)

Hollande – gyenge vezetést felmutató – elnöksége után persze Macron autoritás-demonstrációja valóban meglepő és szokatlanul erőszakos. Ugyanakkor ez az autoritás-demonstráció – a fentiek miatt – alapvetően racionális és a hagyományoknak megfelelő. Nem lennék azonban meglepődve, ha néhány ellenzéki elem felerősítené a “személyi vezetéssel” szembeni kritikáit – De Gaulle-t is támadták ezzel, meg azzal is, hogy személyi diktatúrát épít. 1981-ben aztán jött egy bizonyos Mitterrand elnök, aki baloldaliként beült az elnöki székbe. Elfoglalta és élvezte. A rossz nyelvek szerint “Isten” volt a beceneve…

Kockázatok

De azért vannak itt kockázatok is. Emlékezzünk, hogy Charles de Gaulle-nak is volt csatája a hadsereggel, 1961-ben még egy tábornokpuccsra is sor került. Van, aki azt mondja egyébként, hogy az elnök és a sereg közötti bizalom 1961 óta soha nem volt olyan alacsonyan, mint most, ami viszont tényleg komoly kockázat, hiszen Franciaország külföldi hadműveletekben vesz részt, az utcán mozgatja a sereget a Sentinelle-hadművelet keretében stb. Nyilván figyelni fogom, hogy a bizalomhiány okoz-e további problémákat.

Végül: azt sem tartom kizártnak, hogy egy 39 éves fiatalembernek egyfajta belső, pszichológiai kényszert is ki kell szolgálnia: bizonyítania kell (magának is), hogy ő a főnök. Ha így van, akkor ezt a politikai vezetés pszichológiai kockázatai közé sorolom. Meglátjuk.

(Kiemelt kép: Macron a kongresszusi beszéde alatt)

Comments

comments