492. Emmanuel Macron: Behind the Rise (dokumentumfilm Macronról)

Mivel töltse a Francia-szakértő a hétvégéjét és a pihenőnapját, ha nem azzal, hogy dokumentumfilmet néz – Emmanuel Macronról! Méghozzá egy egész jót. A politikai dokumentumfilm egyébként a francia televíziózás egyik legizgalmasabb és leghasznosabb műfaja.

A francia tévések (ideértve a közcsatornákat) egyáltalán nem félnek alaposan nekimenni akár kortárs témáknak, kampányoknak, politikusoknak sem. Általában alaposan, mélyen végignéznek egy-egy témát, elsősorban a megértés céljával. Ritka, hogy valami botrányosat találnak, viszont a megértést igenis elősegítik.

A TF1-csatorna bábáskodása mellett készítette Yann L’Hénoret a szóban forgó filmet (Emmanuel Macron: les coulisses d’une victoire). A munkát angol felirattal a Netflixen Magyarországon is meg tudjátok nézni, én is ott tettem (mindig a legális hozzáférés híve voltam és az is maradok, még ha ez azzal is jár, hogy időnként ingyenreklámot csinálok itt egyes szolgáltatásoknak 🙂 ).

Miről szól a dokumentumfilm?

A dokumentumfilm végigkíséri a Macron-kampányt a kezdetektől a győzelemig, ráadásul számos belső kampánymegbeszélésről is képet ad.

Nem akarom a poént lelőni, nem akarok mindent elmondani, hátha valaki kedvet kap. De azért pár érdekességet kiemelek, melyek fontosak lehetnek a Macron-jelenség megértéséhez:

  • Macron felesége, Brigitte szinte tényleg mindenhol ott van, és tényleg beleszól abba, hogy egy-egy beszéd milyen lesz, mit tartalmaz.
  • Macron egy-egy szereplésről gyakran jön ki azzal, hogy milyen volt, min kell javítani és min kell változtatni. A tanácsadói által előkészített paneleket – ha egyetért velük és illenek a stratégiai irányba – profin képes kamerák előtt elmondani. Viszont maga is részt vesz a stratégia és a kommunikáció kialakításában, és ha kell, a csapatát képes leteremteni, irányítani. A kampánycsapat és a munka fiatalos és nagyon jó hangulatú volt, viszont érződik Macron autoritása is.
  • És ami a legizgalmasabb volt nekem a dokumentumfilm egészében, mert magyarázza, hogy Manuel Valls volt miniszterelnök miért kapott hatalmas pofont Macronéktól: a filmből kiderül, mert Macron kimondja, hogy árulónak tartja Valls-t, és úgy hiszi, ő volt az, aki végül teljesen ledarálta Hollande elnöki újrázási esélyeit. (Igaz az, hogy a Hollande visszalépése előtti időszakban Valls szinte kampányt indított az elnök személye ellen… .) A lényeg, hogy Macron személyes véleménye lehet egyféle magyarázat arra, hogy – a taktikai megfontolásokon túl – miért nem fogadták szeretettel a távozó kormányfőt az En Marche soraiban.

Comments

comments