FF10. Frankofón moziajánló: Elveszve Párizsban

Bevallom, kezdtem aggódni, amikor az Elveszve Párizsban kissé erőltetett nyitójelenete elindult – igen, ez volt az első találkozásom a Dominique Abel – Fiona Gordon páros humorával, és kicsit soknak éreztem. Aztán elkezdett visítani a moziterem.

Egy kanadai faluban járunk, ahol a könyvtáros Fiona segítségkérő levelet kap párizsi nagynénjétől, s a levél úgy érkezik meg, hogy ajtónyitás közben majdnem kifújja a szél a népet a könyvtárból. Túlzás, és korlátozottan vicces. Ráadásul nehezemre esett szimpatizálni a főszereplővel is, hiszen Fiona nem más, mint az ún. kommunikációs balfék női kiadásban – bár azt mondják, ez a személyiség része a burleszk műfajának. Legyen! 🙂 Amúgy kanadai zászló lóg a nála kétszer nagyobb táskája tetején, első adandó alkalommal elveszíti a telefonját, kétszer is beleesik a Szajnába…

Ám amikor a tizenötödik percben már visítva nevetett ezen a gegparádén a nézőtér, hagytam magam szórakoztatni, és nem bántam meg. Én először akkor nevettem fel, amikor Dom, a párizsi hajléktalan megtalálja Fiona táskáját, benne a ruháival… a poént nem lövöm le, a lényeg, hogy innentől kezdve egy bájos, kellemes, szórakoztató kis film következett, amely nem fél mindenből, életből és halálból egyaránt viccet csinálni.

Mondjuk mély mondanivalót azért nem keresnék ebben a moziban, már ha az nem számít mély mondanivalónak, hogy a halálon éppen úgy lehet nevetni, mint az életen. Aki nem akar vagy nem szeret nevetni a halálon, az nézze ezt a mozit a szerelmi sztori és a párizsi helyszín miatt – természetesen számos mindannyiunk által ismert és szeretett helyszín, műemlék megjelenik a képernyőn.

Dominique Abel alakítása a hajléktalan Dom szerepében kifejezetten tetszett. De!

De. Az öregek otthona elől menekülő Martha nénit alakító Emmannuelle Riva egészen parádés alakítást nyújtott a moziban. Az igazi sztár mégiscsak ő. És ez volt az egyik utolsó filmje 2017 eleji halála előtt. (Van egy közös, aranyos kis táncos jelenete Pierre Richard-ral a filmben, s talán nem lövöm le a poént, ha elárulom, a Père Lachaise temető kellős közepén játszódik).

A következő posztban a Frantz című moziról olvashattok.

(Kiemelt kép: részlet az Elveszve Párizsban című film traileréből, avagy Martha néni akcióban!)

Comments

comments

FF10. Frankofón moziajánló: Elveszve Párizsban” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások ezen a részen nem engedélyezettek