FF11. Frankofón moziajánló: François Ozon: Frantz

Nagy várakozásokkal ültem be erre a filmre, hiszen François Ozon rendezte, akinek egy korábbi filmje, a 8 nő a mai napig az egyik legizgalmasabb moziélményem (a sztori, a zene, és természetesen a felülmúlhatatlan sztárparádé miatt is). Nem csalódtam.

A Frantz kisebb-nagyobb részben egy 1932-es filmre épül, annak az adaptációja (Ernst Lubitsch: Broken Lullaby), de azt nem láttam, így összehasonlítani nem tudok. A Frantz jórészt fekete-fehér, de bizonyos kulcsjeleneteknél, ahol színre van szükség, a rendező átvált színesbe.

Az első világháború után járunk, számos német család még éppen elhunyt fiait, testvéreit, vőlegényeit gyászolja. A faluban megjelenik egy titokzatos francia férfi, Adrien, aki azt állítja, az elesett Frantz párizsi barátja volt, bár ellenséges oldalon harcoltak. Barátságot köt a családdal, a szülőkkel, s nem utolsó sorban (a Paula Beer által kiválóan alakított) Anne-nal, Frantz egykori menyasszonyával. A falu egy része ellenségesen fogadja a franciát – így a háború utáni német hangulatról is képet kaphatunk.

Ahogy haladunk előre a történetben, ahogy kibomlanak hazugságok és érzelmek, na meg ahogy új hazugságok születnek, egyre közelebb kerülünk a háború valóságához is.

Ez a német-francia vegyes nyelven született film elgondolkodtatja az ember arról, hogy kik az ellenségek, kik a barátok, és egyáltalán, mi volt az európai nemzetek egyesülésének az alternatívája. Ebből a szempontból nekem a Frantz nem egy háborúval, gyászmunkával, lelkifurdalással foglalkozó mű, bár az is, hanem egy nagy európai politikai üzenet.

Feltétlenül nézzétek meg!

(Kiemelt kép: részlet a Frantz című film traileréből)

Comments

comments

FF11. Frankofón moziajánló: François Ozon: Frantz” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások ezen a részen nem engedélyezettek