Fiktív állások? Vizsgálat a Modem ellen

A párizsi ügyészség pénteken bejelentette, hogy előzetes eljárást indított a centrista Modem egyik korábbi európai parlamenti képviselője, Jean-Luc Bennahmias egyik volt asszisztensének az ügyében.

A közlemény szerint hivatali visszaélés és szabálysértés ügyében a vádhatóság megbízásából a bűnügyi rendőrség korrupcióellenes hivatala nyomoz.

Gyanús félállás a Modem egy volt EP-képviselőjénél

A vizsgálat keretében a centrista párt által papíron az Európai Parlamentben a képviselők mellett foglalkoztatott több munkatárs helyzetét is megvizsgálják, akik sajtóinformációk szerint soha nem fordultak meg Brüsszelben vagy Strasbourgban, hanem valójában a Modem párizsi székhelyén dolgoztak.

Az Emmanuel Macron államfő mozgalmával koalícióban kormányzó Modem párt elnöke, François Bayrou jelenleg az igazságügyi miniszter.

Az ügyészség közleménye szerint a Modem egyik volt alkalmazottja tett feljelentést a párt ellen. A levélben dokumentumokkal igazolta, hogy amikor 2010. december 2-án egy webmesteri munkára vonatkozó félállásra szóló munkaszerződést kötött vele a párt, akkor aláírattak vele egy, a szerződés részét képező mellékletet, amely szerint Jean-Luc Bennahmias akkori európai parlamenti képviselő mellett asszisztensként is dolgozik. A feljelentő azt állítja, hogy soha nem dolgozott Jean-Luc Bennahmiasszal.

Az európai parlamenti képviselő szerint arról a félállású munkatársáról van szó, aki 2010 vége és 2011 vége között dolgozott mellette.

“A Modem internetes oldalán számolt be a munkáról, amelyet az Európai Parlamentben végeztem, és kapcsolatban állt a többi parlamenti asszisztensemmel Brüsszelben és Marseille-ben” – mondta a politikus a Le  Monde című napilapnak.

Az FN hasonló üggyel támadja Marielle de Sarnez-t és 18 további képviselőt

Marielle de Sarnez, a szintén centrista Modemhez tartozó Európa-ügyi miniszter és 18 másik európai parlamenti képviselő ellen két hete tett panaszt az ügyészségen a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front állítólagos fiktív uniós asszisztensi állások miatt. A radikális jobboldali párt ellen hasonló gyanú miatt folyik eljárás, s a panasz alapján előzetes eljárás indult a miniszter ügyében is, aki viszont rágalmazás miatt feljelentést tett a Nemzeti Front ellen.

(Szöveg: MTI, kép: pixabay.com)

Comments

comments

Fiktív állások? Vizsgálat a Modem ellen” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólások ezen a részen nem engedélyezettek