Laurent Fabius: Trump “arrogáns”, a beszéde “egy rakás hazugság”

Donald Trump amerikai elnök “szégyenletes hibát” követett el Laurent Fabius, a párizsi klímaegyezményt tető alá hozó volt francia külügyminiszter szerint azzal, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a 2015 végén Párizsban csaknem 200 ország által aláírt globális klímamegállapodásból. Az ENSZ 21. klímakonferenciájának elnöke azt is szóvá tette, hogy Trump a témában “egy rakás hazugságot” terjeszt.

Laurent Fabius keményen kritizálta Trump amerikai elnököt

“Ez a döntés, ez a beszéd, ez egy szégyenletes hiba, hatalmas tévedés. Aztán meg egy rakás hazugság. Az egyetlen reakció a világ mobilizálása, ezt kell most tenni” – mondta Laurent Fabius pénteken a France2 francia közszolgálati televízióban.

A volt külügyminiszter elsősorban azt kifogásolta, hogy Donald Trump a klímaegyezménynek az amerikai gazdaságra tett negatív hatásaival indokolta a döntését.

“Teljesen hamis elképzelés azt gondolni, hogy a párizsi klímaegyezményből történő kilépés pozitív lesz az Egyesült Államok számára. A zöldenergia-szektorban a munkahely-teremtés jelentősebb, mint az elavult ágazatokban a munkahelyek megszűnése”- hangsúlyozta Laurent Fabius.

“Álláspontjának szégyenletes jellege ellenére Donald Trump nem fogja tudni lerombolni a párizsi megállapodást, amely a lehető legjobb kompromisszum volt” – mondta a francia diplomácia korábbi vezetője.

“Trump úr elképesztően arrogáns. Azt mondja, hogy miután más véleményen vagyok, mint a többiek, a többieknek újra kell tárgyalniuk. De ilyen nincs! Szó sem lehet semmilyen újratárgyalásról”

– fogalmazott Fabius, aki úgy vélte, hogy az amerikai elnök elsősorban választási és ideológiai okokból hozta meg a döntését.

Nem mindenki ratifikálta még

Laurent Fabius újságírói kérdésre elismerte, hogy “megvan annak a veszélye”, hogy más országok is követik az Egyesült Államok példáját.

“Vannak olyan országok, amelyek aláírták, de nem ratifikálták. Ez a helyzet Oroszországgal, Törökországgal. De a világnak és mindannyiuknak az az érdeke, hogy ebben az irányban folytassuk, miután az élelmezés, az egészség, a migráció vagy a háborúk ügyéről van szó, és ezért is botrányos az amerikai döntés” – hívta fel a figyelmet a volt külügyminiszter.

2015-ös francia diplomáciai siker

Laurent Fabius 2015. december 15-én mosolyogva, de meghatódva, könnyes szemekkel ejtette el a kis kalapácsot, miután az ENSZ két hétig tartó klímakonferenciájának végén megszületett történelmi megállapodás elfogadását leütötte a Párizshoz közeli Le Bourget-ban rendezett találkozón. A 195 ország delegációjának tagjai hosszú perceken át, állva, egymást átölelve ünnepelték a megállapodás elfogadását, amelyet a 2009-es koppenhágai kudarc után több évig készítettek elő.

A klímamegállapodás megerősítette azt a központi célkitűzést, hogy a Föld légkörének felmelegedését a 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.

(Szöveg: MTI, kép: pixabay.com)

Comments

comments