Nyomoznak egy tavalyi amerikai Macron-út miatt

Törvénytelen előnyszerzés gyanújával eljárás indított pénteken a párizsi ügyészség annak a Las Vegasban tavaly rendezett elektronikai szalon francia promóciós gálájának szervezése ügyében, amelyen az akkori szocialista kormány gazdasági minisztereként Las Vegasba látogató Emmanuel Macron jelenlegi államfő is részt vett.

Az ügyészség független vizsgálóbírókat bízott meg az ismeretlen tettes ellen indított eljárás lefolytatásával.

A Le Canard enchaîné című szatirikus lap egyik leleplező cikke nyomán még márciusban indított előzetes vizsgálatot a párizsi ügyészség az ügyben, amelynek keretében a korrupcióellenes hivatal nyomozói júniusban házkutatást tartottak a Havas PR-ügynökségnél és a Business France állami ügynökségnél, amelyek közbeszerzési pályázat kiírása nélkül szervezték meg 2016 januárban a Las Vegas-i gálát.

A 380 ezer euróba kerülő estre több mint több mint ötszáz személyiség és francia vállalatvezető volt hivatalos, a beszédet Emmanuel Macron tartotta.

A hatályos törvények szerint egy állami ügynökségnek 200 ezer euró feletti rendezvény megszervezésére közbeszerzési pályázatot kell kiírnia.

Az estet szervező Business France nevű állami ügynökség – amely a francia vállalatok nemzetközi fejlesztéseiért felelős – tavasszal elismerte, hogy közbeszerzési pályázat kiírása nélkül a Havas PR-ügynökséget kérte fel a gála megszervezésére, ugyanakkor azt is jelezte, hogy a miniszterek és kabinetjeik nem vesznek részt a beszerzési pályázataikban, azaz a Business és a Havas közötti szerződéses viszonyba nem szólnak bele.

A Buisness France akkori igazgatóját, Muriel Pénicaud-t azóta munkaügyi miniszternek nevezte ki Emmanuel Macron.

“Nem lett volna értelme emiatt lemondást terveznem, hiszen én magam hívtam fel a figyelmet az eljárási hibára, én kértem a független vizsgálatot, amelyet az én kérésemre indított el a pénzügyi felügyelet” – mondta a tárcavezető első lapinterjújában június 25-én arra az újságírói kérdésére, hogy nem merült-e fel a miniszter lemondása, amikor a nemzetgyűlési választásokat követően az államfő átalakította a kormányt.

A Libération című napilap szerint a 2016 júliusában készült könyvvizsgálói jelentés megállapította, hogy “sem megrendelés, sem árajánlat, sem aláírt szerződés, sem számla” nem kapcsolható a gálaesthez.

Muriel Pénicaud-t azzal is gyanúsítják, hogy a szabálytalanságot megállapító jelentést késve és csak részleteiben mutatta be az igazgatótanácsnak.

Az ügyészségi eljárás nyomán elképzelhető, hogy meggyanúsítják a minisztert, s a vizsgálat a gazdasági minisztérium volt munkatársainak szerepére is kiterjed. Az ügy márciusi kirobbanásakor Michel Sapin akkori gazdasági miniszter jelezte, hogy a gazdasági tárca nem felelős a történtekért, s a Buisness France-ra hárította a felelősséget.

A Havas PR-cég azt állítja, hogy nem követett el szabálytalanságot, álláspontja szerint a Business France-szal 2015 elején aláírt keretszerződés lehetőséget adott a gála megszervezésére közbeszerzési pályázat kiírása nélkül.

(Szöveg: MTI, kép: Élysée)

Comments

comments

Nyomoznak egy tavalyi amerikai Macron-út miatt” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások ezen a részen nem engedélyezettek