451. Hoffmann Rózsa a Franciapolitikában: parlamenti diplomácia, Becsületrend

Talán kevesen tudják, hogy Hoffmann Rózsa inkognitóban az Országgyűlés francia-magyar baráti tagozatának az elnöke, frankofil, és nem utolsó sorban a Becsületrend tulajdonosa. Azért hívtam a HetiTV-vel együttműködésben készített Franciapolitika adásba, hogy többet tudhassunk ezekről a háttérben zajló munkáiról.

Emmanuel Macron külpolitikai ambíciói: világpolitikai űrt töltene be

Ha Franciaországnak egy jelenlegi diplomáciai űrt betöltve sikerülne közvetítőként fellépnie Oroszország, Németország és az Egyesült Államok között, akkor Emmanuel Macron elnök vezetésével a nagy világpolitikai ügyekben kiterjeszthetné a befolyását – mondta Soós Eszter Petronella, Franciaország-szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel.

444. Macron Berlinben: kezdeti lelkesedés, V4-es kockázatok

Emmanuel Macron első teljes hivatali napján – gyakorlatilag már a szokásoknak megfelelően – Berlinben fejezte be a munkanapját. A hangulat és a stílus nyitott volt, de azért még hosszú az út az integráció reformjáig. A leginkább a V4-es tagállamoknak lesz érdekes figyelni a mozgásait.

438. Miért fontos nekünk, magyaroknak, hogy mi történik Franciaországban?

Mindig hatalmas örömmel olvasom, hallom, amikor valaki azt mondja, hogy a munkám eredményeképpen érdekli a francia politika – éppen ez a célom ugyanis! No meg az, hogy megmutassam: ami Franciaországban történik, közvetlenül érint bennünket, magyarokat is.

435. Magyar kormány vs. Macron: megjegyzések egy MN-cikkhez

A Magyar Nemzet arról közölt cikket, hogy a magyar kormány számos dolgot eltaktikázott uniós szinten, és a francia elnökválasztás eredményét sem a legügyesebben kezelte. Most a közvetlenül uniós megállapításokkal nem foglalkozom, nem kommentálom őket, de a Macron-elnökséghez kapcsolódó mozgások nagyon érdekesek lehetnek. Azokhoz van néhány megjegyzésem.

433. Interjút adtam az MTI-nek Macron elnöksége kapcsán

Emmanuel Macron, a francia elnökválasztás győztese annak is köszönheti sikerét, hogy egykori szocialista minisztersége ellenére volt képes “eladni”, hogy valami újat képvisel – mondta az MTI-nek Soós Eszter Petronella politológus.

Ma reggel az M1 műsorán a Le Pen-elnökségről és a Frexitről

​Ha Marine Le Pent, a radikális jobboldali Nemzeti Front vezetőjét elnökké választanák Franciaországban, valószínűleg rájönne, hogy a francia nagyhatalmiság továbbélésének fontos eszköze az Európai Unió (EU) – hangoztatta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

290. Ilyen lesz a francia gazdaság Marine Le Pennel

Sok francia ismerősöm szerint Marine Le Pent a franciák soha nem választanák meg elnöknek. Szerintem viszont éppen ezért nincs kizárva, hogy valamikor beköltözhet az Élysée-be. Ahogy Donald Trumpot, vagy a Brexit veszélyét alábecsülték az ellenfelek, úgy becsülik alá Marine Le Pent és a Nemzeti Frontot is. Alábecsülik, és nagyon meg fognak lepődni, ha 2017-ben simán Read More …

283. Brexit: örüljenek-e a franciák?

Mielőtt Nagy-Britannia belépett volna az EU-ba, Charles de Gaulle éppen kétszer vétózta meg a csatlakozásukat. Úgy érezte, a liberális, különutas, Amerika-barát britek kerékkötői lennének annak a politikailag motivált integrációnak, amelyet Franciaország szeretne. Aztán a De Gaulle-nál liberálisabb Georges Pompidou feloldotta a vétót, de a britek a csatlakozásuk után sem lettek lelkesebbek. Thatcher asszony a nyolcvanas Read More …