373. Kormányválság készül Párizsban?

Most, hogy tudjuk, ki lesz a jobboldal elnökjelöltje, jobban figyelhetünk a baloldal helyzetére. Így tesz a francia sajtó is. A napokban exponenciálisan megnőtt azon cikkeknek a száma, amelyek azzal foglalkoznak, újraindul-e Hollande elnök, esetleg Manuel Valls miniszterelnök fellép-e politikailag ellene. Van, aki már az új miniszterelnök nevét is tudni vél. Az érintettek cáfolnak.

225. Melyik a fontosabb: az elnök vagy a Nemzetgyűlés?

Nem véletlenül hívják a francia rendszert többen félelnöki rendszernek, mint félparlamentárisnak. Bár mindkét elnevezés mellett szólnak érvek, a “félelnöki” fogalom fejezi ki igazán, hogy a francia rendszer középpontjában az elnök áll, és az ő megválasztása, nem pedig a parlamenté az igazán fontos esemény.

61. Jobb az elnöki?

“Egy elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint egy parlamentáris rendszer” – mondta Orbán Viktor a Handelsblattnak. Korábban arról elmélkedett, hogy az alkotmányozás során “számos érv szólt amellett, hogy inkább a prezidenciális, elnöki rendszer felé mozduljunk” – állítólag csak a hagyománytisztelet miatt vetették el ezt a forgatókönyvet. De jó kérdéseket tett-e fel magának Orbán? Read More …